Képzések az Epona Spanyol Lovasiskolában

Az Epona Spanyol Lovasiskolának 2007 óta egyik fő tevékenysége a lovasképzés. Tanulóink eddig Lovász és Belovagló szakmát szerezhettek, emelt szintű idomító tudással és átfogó gyakorlati tapasztalattal a lótartás, tenyésztés és képzés területén.

Büszkeségünk, hogy az évek során számos rangos helyszínen tartott bemutatóinknak főszereplői mindig az iskola tanulói voltak és lesznek! Az iskolánkban végzett tanulmányaik befejeztével, pedig itthon és külföldön végzett magas színvonalú szakmai munkájukkal öregbítik iskolánk hírnevét.

Az Epona tenyésztői munkájának köszönhetően nagy értékű genetikájú P.R.E.  lovainak immáron többedik generációja áll tanulóink rendelkezésére.

A képzések az idők során átalakultak.

Gazda – Lovász szakma

A 2020/21-es tanévet elsőseink már egy új rendszerben, Gazda- Lovász szakmaként tanulják. A két éves képzés első félévének végét „Gazda” ágazati alapvizsgát tesznek, majd 4 főtantárgyba foglalva (Tartás takarmányozás, Tenyésztés, Fogathajtás, Lovaglás) sajátítják el a lóval kapcsolatos átfogó tudásanyagot gyakorlatorientált iskolánkban.

A második év végén Gazda – Lovász szakvizsgát tesznek.

A képzéssel kapcsolatos részletes információk:

Feltételek:

  • életkor: a képzés megkezdésének évében maximum 25. életévét töltheti be
  • egészségügyi alkalmassági követelmény: foglalkozás egészségügyi alkalmassági vizsgálat
  • általános iskolai végzettség (tanulóink nagy része érettségizett, de nem kötelező)
  • maximum 1 megszerzett államilag finanszírozott szakma megléte

Felvételi követelmény:

alap szintű lovastudás (biztos idomító ülés három jármódban, ló támaszkodtatása)

Jelentkezés:

Jelentkezni az epona.spanyol.lovasiskola@gmail.com címen fényképes önéletrajz beküldésével lehet, rövid videó beküldése lovastudásról (három jármódban), rövid bemutatkozó videó

További információk:

  • államilag támogatott -ingyenes képzés, második félévtől jelentős ösztöndíj, szakvizsga után (első szakma esetében) egyszeri pályakezdési juttatás
  • ágazati alapvizsga letétele után (első félév végén) tanulói munkaszerződés megkötése
  • igény szerint kollégiumi elhelyezés (térítés ellenében)

2021/22-es tanévben indítottunk utolsó évfolyamon Belovagló osztályt. Az egy éves képzés a Gazda-Lovász képzésre épül. Az év végén Belovagló szakvizsgát tesznek.

Az OKJ képzések átalakulásához Iskolánk igyekszik alkalmazkodni és tanulóinknak minél több lehetőséget biztosítani a fejlődésre és minél magasabb szintű végzettség megszerzésére, így 2022/23-as tanévben új képzést indítunk:

Sportedző (Lovassport) – sportszervező szakma

Nappali rendszerű két éves középfokú edzőképzés (5-ös szintű) váltja fel a belovagló képzésünket (4-es szintű) a már ismert (szintén 2 éves) Gazda-Lovász képzés mellett! Így az általunk kínált szakmák kétszer 2 év alatt megszerezhetőek.

A Sportedző képzés nem épül a lovász szakmára, tehát önállóan is megkezdhető, haladó lovastudással. Az első félév végén a tanuló ágazati alapvizsgát tesz „ Sport” ágazatban, majd átfogó tudást szerez a sportszakmában, edzési-, versenyzési-, képzési-, sportszervezési ismeretekből, második év végén Sportedző (Lovasport) -sportszervező szakvizsgát tesz.

Feltételek:

  • életkor: a képzés megkezdésének évében maximum 25. életévét töltheti be
  • végzettség: érettségi legkésőbb a második év végén teljesítendő Sportedző (Lovassport) szakvizsga megkezdéséig
  • maximum 1 megszerzett államilag finanszírozott szakma megléte
  • felvételi: A Magyar Lovasszövetség által igazolt versenyeredmények vagy felvételi vizsga
  • felvételi vizsga: Caprilli program lovalása, fogathajtó szakágban jelentkezők esetén alap szintű fogathajtó program lovaglása

További információk:

  • nem épül a lovász szakmára
  • technikumi képzés
  • díjlovagló, ugró és fogathajtó szakágban szerezhető edzői végzettség
  • a szakvizsga fakultatívan összeköthető a Magyar Lovasszövetség Edzői regisztrációs vizsgájával
  • ingyenes képzés, második félévtől jelentős ösztöndíj, szakvizsga után (első szakma esetében) egyszeri pályakezdési juttatás
  • igény szerint kollégiumi elhelyezés (térítés ellenében)

Jelentkezés:

  • fényképes önéletrajz beküldése, a felvételi minden év április végén kerül megrendezésre (a jelenkezőket személyesen értesítjük a pontos időpontról)
  • e-mail: epona.spanyol.lovasiskola@gmail.com

A képzésekkel kapcsolatban telefonon is lehet érdeklődni:

Borsó Ágnes:      0630/9832 533
Borsó Dorottya: 0630/9857 470
Borsó Béla:         0630/9437 240

A képeket készítette: Medve Daniella