EPONA ISTENNŐ

Megpillantottam az istálló gerendáit tartó középső oszlopnak körülbelül a kell?s közepén EPONA istennőnek kis kápolnácskában ülő szobrát, amely körül volt fonva friss rózsakoszorúkkal. (Apuleius: Metamorphoses. III. 27.)

A gall eredetű Epona neve a kelta ekuo-na lovas istennő latin megfelelője, amelyben az ekuo- ill. epo- szótagok jelentése: ló.
Gallia Caesar általi meghódítását követően került sor a kelta istennő beemelésére a római panteonba egy olyan általánosan alkalmazott gyakorlat keretében, amely során a frissen elfoglalt terület konszolidálódását elősegítendő a helyi istenségek egy részét rómaivá tették.

A fent idézett Apuleius mellett Iuvenalis (Satirae. VIII. 155.) és Minucius Felix (Octavianus. XXVII. 7.) is megemlékeznek arról, hogy az istállókat az istennőnek szentelték és Epona ábrázolással díszítették. Egy 1. századból fennmaradt, Verona közelében előkerült kalendárium szerint ünnepe: XV KALENDAS IANUARIAS EPONAE, vagyis december 18, amely a tél első napja, közel a téli napfordulóhoz.
A róla készült ábrázolások és nevével ellátott fogadalmi oltárok a hajdan volt birodalom majd egész területéről ismertek, legnagyobb számban azonban az egykori kelta területen létrejövő provinciákból (főleg: GALLIA LUGDUNENSIS) és a limes mentén, katonai környezetből (GERMANIA SUPERIOR) kerültek elő. A hadsereghez köthető emlékek zöme a gall származásúakból felállított lovassági segédcsapatoktól (ALAE) származik, de egyéb lovas alakulatok, így pl. a császári lovas testőrség (EQUITES SINGULARES AUGUSTI) katonái is állítottak oltárokat az istennőnek. Magyarország területéről, a mai Szentendre helyén állott egykori római erődből (ULCISIA CASTRA) előkerült oltáron olvasható az istennő neve: EPONAE REGINAE, vagyis Epona királynő. A feliratot Iulius Victor, az itt állomásozó íjászalakulat lovas zászlóvivője állította (IULIUS VICTOR EQUES VEXILLARIUS COHORTIS NOVA SEVERIANAE GORDIANAE SURORUM SAGITTARIORUM) Kr.u. 241-ben.

Ábrázolása, képi megjelenítése általában kétféle formában történhetett: lovon ülve – ez a típus leginkább a közép-galliai területeken gyakori, illetve a ló vagy csikó között álló, esetleg trónuson ülő istennő, amely a kelet-galliai, rajnai, Duna-vidéki, itáliai, hispániai, britanniai tartományokban terjedt el. Ez utóbbi változatnál, az ülő Epona ölébe kerülhetett gyümölcsöskosár vagy kutya alakja, de ábrázolhatták madárral a térdén és egy vagy két kutyával az oldalán. Mind a lovon, mind a trónuson ülő változatnál gyakori, hogy az istennő kezében bőségszarut és paterát (hosszúnyelű csészét) tart. Egy Dacia területéről származó, ma a Szépművészeti Múzeumban őrzött márványlapon látható egy Epona ábrázolás, amelyen az istennő hosszú ruhában trónuson ül és kezeit az őt két oldalról határoló csikók nyakán nyugtatja.
A leggyakrabban mégsem az ábrázolásokon, hanem feliratokon – fõként fogadalmi oltárokon találkozhatunk az istennővel, amelyeket általában EPONAE, DEAE EPONAE (Epona istennőnek), EPONAE AUGUSTAE (fenséges Eponának), EPONE REGINAE (Epona királynőnek) állítottak. Aquincum területéről egy középületből származó töredékes fogadalmi oltáron olvasható: EPONAE AUGUSTAE.