A spanyol lovaskultúra

A spanyol nemcsak az egyik legősibb, hanem az egyik leggazdagabb lovaskultúra is egyben.
Az ibériai ló és lovastudomány mindig fontos szerepet töltött be a világtörténelemben. Az idők során eljutott a világ minden tájára, lófajták alapjául szolgált Európában és Amerikában egyaránt, lovastudományuk mindenhol nagy befolyással bírt, így lett a spanyol vaquero lovaglás az amerikai western alapja, és így alakultak Európa-szerte a ma is létező spanyol lovasiskolák.

Spanyolországról mindenkinek a bikaviadal jut eszébe, de kevesen tudják, hogy létezik a bikaviadalnak egy lóhátról űzött formája, a rejoneo (nem összetévesztendő a gyalogos torreadort kísérő picadorral).
Spanyolországban a bikaviadal nem csak egy hagyomány, melyet néhányan őriznek, hanem hatalmas népszerűségnek örvend és komoly, kiterjedt gazdasági tevékenység áll mögötte. Az erre a célra tenyésztett bikát a „toro bravo”-t országszerte nagy kiterjedésű birtokokon tenyésztik. A kisebb falvak, melyeknek nincs saját plaza-juk (a bikaviadal helyszíne) a nyári hónapokban mobil plaza-kat bérelhetnek, melyekben szinte mindig telt ház van egy-egy bikaviadal alkalmával. A leghíresebb torero-k olyan híresek, mint az ország futballistái és a főszezonban, ami Spanyolországban májustól októberig tart, megszámlálhatatlan bikaviadal zajlik le, áltatában városi vagy falusi ünnepségek keretei között. Amikor vége a szezonnak, a legtöbb torero átmegy a latin-amerikai országokba az ott kezdődő szezonra.

 A legtöbb bikaviadal „gyalogos” torero-kkal történik, bár egyre több a lovas bikaviadal is (Spanyolországban több mint százan lehetnek már). A kettő között az a különbség, hogy a „gyalogos” matador (torero) a földről küzd meg a bikával, gyakran segítői a „banderillero”-k is döfnek a bikába „banderilla”-t, és mellette még a „picador” (egy lovas felpáncélozott lóval és hosszú lándzsával) gyengíti a bikát. A rejoneador ezzel szemben lóhátról küzd meg a bikával, egyedül és csak akkor szállhat le, ha többszöri próbálkozás után sem tudja ledöfni a bikát az „espada del morte”-val, ekkor földről kell véget vetni a küzdelemnek. Neki is vannak segítői, de azok csak a bika irányításában vesznek részt.

Egy viadal kb. tizenöt percig tart és közben a rejoneador többször cserélhet lovat. A küzdelmet a közönség és a bíró bírálja, ennek megfelelően kaphat tapsot, egy bikafület, két bikafület, nagyon látványos, bátor és elegáns küzdelem után két fület és a bika farkát is elnyerheti. A jutalmat a közönség fehér zsebkendő lengetésével követeli, a bíró ezt is figyelembe véve dönt. A bika húsát a viadal után az arénán kívül értékesítik. Egy torero életében az egyik legnagyobb megtiszteltetés, ha a madridi Las Ventas arénában küzdhet és a nagy kapun a „porta grande”-n távozhat, ami csak a legjobbak előtt nyílik.

 Erre a célra több szempont alapján választják a lovakat. A fordulékonyság, gyorsaság, az erő és kitartás mellett ló és lovasnak maximális kölcsönös bizalomra van szüksége és nem utolsó sorban bátorságra, hiszen gondolják el, van olyan pillanat, amikor a rejoneadornak vágtában, két kezében banderillával kell a bika körül forognia.
A napi edzéseken a lovakat szoktatni kell a bikához, így minden rejoneador tart otthon legalább egy „betanított” bikát, ami támad ugyan, de mindig időben leáll, hogy a ló bátorodjon, sikerélményt szerezzen. Máskor bika-imitációval gyakorolja a lovas a célzást és a manőverezést. Többször járnak szomszédos tanyákra, ahol fiatal bikával gyakorolnak, anélkül hogy végeznének azokkal.
Mindemellett hangsúlyt kell fektetni a közönség szórakoztatására is, és magasiskolai elemekkel színesíteni a viadalt, ami adott körülmények között különösen nehéz ló és lovas számára.

Viadal előtt egy-két nappal már megkezdődnek az előkészületek. A szerszámokat leápolják, banderillákat készítenek, élesítik a tőröket, és a lovakat feldíszítik (ezt közvetlenül a viadal előtt). Aztán eljön a nagy nap: korán reggel elindulnak a lovak (általában 6-10), majd a lovas és kísérete. A viadal előtt hivatalos papírokat is be kell mutatni, a toreador köteles három hivatalosan bejegyzett banderillero-t (segédet) magával vinni. Egy bikaviadalra általában hat bikát vesznek a rendezők a tenyésztőktől, melyeket a viadal előtt kisorsolnak a meghívott matadorok között.
Aztán megkezdődik a rituálé, szól a paso doble, az emberek ünneplik a torerokat és a bikákat. Megesik, hogy viadal után kiengednek egy bikát a nép szórakoztatására (kisebb falvakban). Sok formája van a bikákkal való küzdelemnek, kevésbé elegáns és sokak által ellenzett módszer még a bikák szabadon engedése a városok utcáin, ünnepek alkalmával, a leghíresebb példa erre Pamplona.
Mindenesetre a bikaviadal nem csupán Spanyolországban hagyomány, hanem Franciaország déli részén, Latin-Amerikában és Portugáliában is. Utóbbi országban nem ölhetik meg a bikát.

A bikák nevelését, terelését a legelőkön ősidők óta a Vaquero-k végzik, nélkülözhetetlen segítségük ebben a ló. A Vaquero lovak lehetnek tiszta vér? spanyol lovak vagy úgynevezett „cruzado”-k, azaz keresztezések (napjainkban spanyol lovat kereszteznek arab- vagy angol telivérrel, vagy quarter horse-al). A „cruzado”-k általában heréltek, úgynevezett „jaca”-k és karcsúbb termetükön kívül vágott farkukról ismerhet?k fel.
A Vaquero segédeszköze a legelőn a „garroccha”, egy hosszú falándzsa, amellyel a bikákat terelik, bikafuttatásokkal tesztelik erejüket.
A Vaquero lovaglás a bikatenyészeteken kívül is nagyon kedvelt lovaglási forma. Ma már versenyeket is rendeznek a stílus kedvelőinek. A versenyeken nem csak a teljesítményt, hanem a ruházatot és a ló felszerelését is bírálják. A lovas „sombreroban” és „traje corto”-ban (hagyományos népviselet) ül a vaquero-nyeregben (western-nyereg őse) és vaquero kantárral (feszítőzablával), egy kézzel irányítja a lovat. A versenyszám vágta és lépés jármódokból áll, ügető jármódot csak a kiképzés során alkalmaznak.

 A spanyol lovasiskola fogalma, mint neve is elárulja, szintén az ibériai félsziget szülöttje. A világon napjainkban már csupán néhány olyan intézmény létezik, ahol szervezetten őrzik az ősi harcászatból kialakult klasszikus idomítási formát, a mai díjlovaglás atyját, a barokk lovaglást és a magasiskolát.
A legidősebb közülük (1562-ben alapult) a Bécsi Spanyol Lovasiskola, de nem kevésbé híres a saumuri Franciaországban, a lissaboni Portugáliában és a jerezi Spanyolországban.
Ezekben az iskolákban még láthatóak az idomítás évszázadokkal ezelőtti, a harcászatban alkalmazott módszerei, melyekről elsőként Xenophon, később Pluvinel, Guéreniér és sok más kiválóság írt. Itt láthatóak teljes tökéletességükben az idomítás legmagasabb szintjét képező iskolaugrások: a levade, a pesade, a terre á terre, a courbette, a croupade, a ballotade egészen a kapriole-ig, és az ország nevét hűen őrző spanyol lépés.
A jerezi „Real Escuela Andaluza del Arte Ecuestre” 1973-ban lett hivatalosan az Andalúziai Királyi Spanyol Lovasiskola, ahol 20 tanár oktat 4 évfolyamon 5-5 – a legkiválóbb tehetségekből válogatott – spanyol lovast. Az ő rendelkezésükre 160-nál több válogatott spanyol mén ál a gyönyörű barokk istállóban, mely az egykori Abrantes herceg palotájának kertjében épült.
Az iskola lovasai világszerte nagy köztiszteletnek örvendenek, és amikor nem a királyi lovakat idomítják, akkor a szép számban felsorakozó tenyésztők fiatal lovait képzik.
A jerezi mesterek a modern versenysportban is aktívan részt vesznek, a 2004-es athéni olimpián a spanyol csapat – melynek két tagja (Rafael Soto és Ignacio Ramblas) a királyi lovasiskola lovasa – díjlovaglásban ezüstérmet szerzett, egyéniben pedig Rafael Soto, Invasor nevű P.R.E. ménjével 8. helyezést ért el.

Spanyolországban az Iskola lovasain kívül, még számos olyan lovasember tevékenykedik, akinek családja generációról generációra örökíti ezt a kiváló lovastudományt. A fiatalok körében is rendkívül népszerű a hagyományőrző lovassport, amely szerves része a híres spanyol feriáknak. Aki járt már valamely város ezen neves eseményén, az szemtanúja lehetett a pazar felvonulásoknak, ahol a lányok „flamenca”-nak öltözve táncolnak az utcákon szóló flamenco gitárzenére, tüzes andalúz méneken parádézó lovasok mellett, ünnepélyesen csilingelő népies fogatok kíséretében.

 A lókedvelők népes seregének, de főleg a tenyésztőknek kihagyhatatlan események a tenyészszemlék. A tiszta vérű spanyol lovat (P.R.E.) kb. 120 ezer felállított kancával tenyésztik, nem csak Andalúziában, hanem országszerte, így régiónként és tartományonként számos szemlét rendeznek. A küllemi bírálat mellett a méneket és a kancákat minden korosztályban mozgásban is tesztelik. A mének fontos bírálati szempontja még a lovagolhatóság.

A nagy nemzetközi tenyészszemléken a külföldi P.R.E. tenyészt?k is részt vehetnek. A legnagyobb ilyen szemlét és kiállítást minden év novemberében rendezik meg Sevillában, a kongresszusok palotájában. A SICAB a tiszta vérű spanyol lótenyészt?k világtalálkozója, az egy hetes eseményre a világ minden tájáról érkeznek P.R.E. tenyésztők lovaikkal, hogy megmérettessenek. A szemlék mellett az érdeklődők világszinvonalú lovasbemutatókat, díjlovagló és fogatversenyeket láthatnak, a tenyésztők kiállítótermében érdeklődhetnek, vagy kedvükre vásárolhatnak a lóval kapcsolatos termékek gazdag kínálatából.