A spanyol ló

A spanyol ló rövid története

Epona

A tiszta vérű spanyol ló - közismertebb néven Andalúz - több ezer évével az egyik legősibb lófajta.
A P.R.E. az idők során nem mentesült az idegen behatások alól, hiszen a föníciaiak, görögök, karthágóiak, kelták, rómaiak, gótok, bizánciak és a mórok is megfordultak a félszigeten.
A történelem során az ibériai ló és lovasság gyakran kiemelkedő szerepet töltöttek be.
A lovaglás tudományáról szóló első írásos emlék Xenophontól származik i.e. 433-355-ből, ezzel egyidőben kezdődött meg a spanyolok belovaglása a történelembe.

A spanyol fajta világszerte nagyon kedvelt lett, eljutott Németországba, Belgiumba, Nápolyba és Angliába és később saját fajták kialakításához használták alapanyagként. Így alakult ki a Kladrubi, Lipicai és Frederiksborgi fajta, valamint Angliában a Hackney, Norfolk, Cleveland bay és Connemara, de jelentős szerepet játszottak az angol telivér kialakulásában is, hiszen a királyi kancák (Royal Mares) nagy része spanyol ősöktől származott.

A 15.század végén Kolumbusz felfedezésével az újvilágba szállított spanyol lovak lettek számos mai amerikai lófajta ősei (mustang, appaloosa, criollo, paso, pinto és quarter horse, paso fino, paso peruano, stb.).
A spanyol lovaskultúra a 16.században, II. Fülöp uralkodása alatt teljesedett ki. A barokk kor megkezdésével Európa nemessége spanyol lovakon parádézott.

Sorra alakultak a spanyol lovasiskolák: 1532-ben az első lovasakadémia Nápolyban Frederico Grisone-val, 1594-ben Pluvinel lovasiskolája Versailles-ban, 1562-ben a Bécsi Spanyol Lovasiskola . 1579-ben a mai Csehországban részben spanyol lovakkal alapították a kladrubi ménest, 1580-ban Szlovéniában pedig a Lipicait.

A köré fűződő legendák miatt az egyik legértékesebb és leghíresebb vérvonal a Cartujano. A középkorban kezdték el tenyészteni a Jerez melletti cartujano szerzetesek. Napóleon idején a franciák értékes tenyészállatokat zsákmányoltak a spanyoloktól, de a szerzeteseknek sikerült elrejteni a cartujanokat. 1834-ben az egyházi javak kisajátításakor a tenyészet a Zapata család birtokába került. Később olyan ma is létező, híres tenyészetek vették át az állományt és a vérvonalat, mint Romero Benitez, Terry, Robert Osborne, Hierro del Bocado stb.
 

A több mint 400 évig a legnemesebbnek számító spanyol ló a modern időkben - a teljesítménysport fejlődésével és az ibériai félszigeten 1987 és 1992 között tomboló afrikai lópestis miatt - hazáján kívül egyre inkább feledésbe merült.
1913-ban hozták létre az első tenyészkönyvet, de ekkor még nem állapítottak meg pontos fajtastandardot. Tartományonként nevezték el a lovakat: lusitano, galíciai, andalúz, levantíniai stb. 1967-ben tenyésztésbeli nézeteltérések miatt szétválik a spanyol és a lusitano tenyészkönyv.

A `80-as évektől reneszánszát éli a P.R.E. Egyre több lószerető kerül e különleges fajta vonzásába. 1973-ban megalakult a Jerezi Királyi Spanyol Lovasiskola és robbanásszerűen megnőtt a magántenyészetek száma. Megszilárdult a spanyol ló típusa (standardja), ami a régi tenyésztők azon kis csoportjának köszönhető, akik nem hagyták magukat a divatok által befolyásolni. Nekik köszönhető, hogy a P.R.E. a mai napig fontos része maradt a spanyol életnek és kultúrának.

 



A spanyol lovaskultúra

Epona

A spanyol nemcsak az egyik legősibb, hanem az egyik leggazdagabb lovaskultúra is egyben.
Az ibériai ló és lovastudomány mindig fontos szerepet töltött be a világtörténelemben. Az idők során eljutott a világ minden tájára, lófajták alapjául szolgált Európában és Amerikában egyaránt, lovastudományuk mindenhol nagy befolyással bírt, így lett a spanyol vaquero lovaglás az amerikai western alapja, és így alakultak Európa-szerte a ma is létező spanyol lovasiskolák.

Spanyolországról mindenkinek a bikaviadal jut eszébe, de kevesen tudják, hogy létezik a bikaviadalnak egy lóhátról űzött formája, a rejoneo (nem összetévesztendő a gyalogos torreadort kísérő picadorral).
Spanyolországban a bikaviadal nem csak egy hagyomány, melyet néhányan őriznek, hanem hatalmas népszerűségnek örvend és komoly, kiterjedt gazdasági tevékenység áll mögötte. Az erre a célra tenyésztett bikát a "toro bravo"-t országszerte nagy kiterjedésű birtokokon tenyésztik. A kisebb falvak, melyeknek nincs saját plaza-juk (a bikaviadal helyszíne) a nyári hónapokban mobil plaza-kat bérelhetnek, melyekben szinte mindig telt ház van egy-egy bikaviadal alkalmával. A leghíresebb torero-k olyan híresek, mint az ország futballistái és a főszezonban, ami Spanyolországban májustól októberig tart, megszámlálhatatlan bikaviadal zajlik le, áltatában városi vagy falusi ünnepségek keretei között. Amikor vége a szezonnak, a legtöbb torero átmegy a latin-amerikai országokba az ott kezdődő szezonra.

 A legtöbb bikaviadal "gyalogos" torero-kkal történik, bár egyre több a lovas bikaviadal is (Spanyolországban több mint százan lehetnek már). A kettő között az a különbség, hogy a "gyalogos" matador (torero) a földről küzd meg a bikával, gyakran segítői a "banderillero"-k is döfnek a bikába "banderilla"-t, és mellette még a "picador" (egy lovas felpáncélozott lóval és hosszú lándzsával) gyengíti a bikát. A rejoneador ezzel szemben lóhátról küzd meg a bikával, egyedül és csak akkor szállhat le, ha többszöri próbálkozás után sem tudja ledöfni a bikát az "espada del morte"-val, ekkor földről kell véget vetni a küzdelemnek. Neki is vannak segítői, de azok csak a bika irányításában vesznek részt.

Egy viadal kb. tizenöt percig tart és közben a rejoneador többször cserélhet lovat. A küzdelmet a közönség és a bíró bírálja, ennek megfelelően kaphat tapsot, egy bikafület, két bikafület, nagyon látványos, bátor és elegáns küzdelem után két fület és a bika farkát is elnyerheti. A jutalmat a közönség fehér zsebkendő lengetésével követeli, a bíró ezt is figyelembe véve dönt. A bika húsát a viadal után az arénán kívül értékesítik. Egy torero életében az egyik legnagyobb megtiszteltetés, ha a madridi Las Ventas arénában küzdhet és a nagy kapun a "porta grande"-n távozhat, ami csak a legjobbak előtt nyílik.

 Erre a célra több szempont alapján választják a lovakat. A fordulékonyság, gyorsaság, az erő és kitartás mellett ló és lovasnak maximális kölcsönös bizalomra van szüksége és nem utolsó sorban bátorságra, hiszen gondolják el, van olyan pillanat, amikor a rejoneadornak vágtában, két kezében banderillával kell a bika körül forognia.
A napi edzéseken a lovakat szoktatni kell a bikához, így minden rejoneador tart otthon legalább egy "betanított" bikát, ami támad ugyan, de mindig időben leáll, hogy a ló bátorodjon, sikerélményt szerezzen. Máskor bika-imitációval gyakorolja a lovas a célzást és a manőverezést. Többször járnak szomszédos tanyákra, ahol fiatal bikával gyakorolnak, anélkül hogy végeznének azokkal.
Mindemellett hangsúlyt kell fektetni a közönség szórakoztatására is, és magasiskolai elemekkel színesíteni a viadalt, ami adott körülmények között különösen nehéz ló és lovas számára.


Viadal előtt egy-két nappal már megkezdődnek az előkészületek. A szerszámokat leápolják, banderillákat készítenek, élesítik a tőröket, és a lovakat feldíszítik (ezt közvetlenül a viadal előtt). Aztán eljön a nagy nap: korán reggel elindulnak a lovak (általában 6-10), majd a lovas és kísérete. A viadal előtt hivatalos papírokat is be kell mutatni, a toreador köteles három hivatalosan bejegyzett banderillero-t (segédet) magával vinni. Egy bikaviadalra általában hat bikát vesznek a rendezők a tenyésztőktől, melyeket a viadal előtt kisorsolnak a meghívott matadorok között.
Aztán megkezdődik a rituálé, szól a paso doble, az emberek ünneplik a torerokat és a bikákat. Megesik, hogy viadal után kiengednek egy bikát a nép szórakoztatására (kisebb falvakban). Sok formája van a bikákkal való küzdelemnek, kevésbé elegáns és sokak által ellenzett módszer még a bikák szabadon engedése a városok utcáin, ünnepek alkalmával, a leghíresebb példa erre Pamplona.
Mindenesetre a bikaviadal nem csupán Spanyolországban hagyomány, hanem Franciaország déli részén, Latin-Amerikában és Portugáliában is. Utóbbi országban nem ölhetik meg a bikát.

A bikák nevelését, terelését a legelőkön ősidők óta a Vaquero-k végzik, nélkülözhetetlen segítségük ebben a ló. A Vaquero lovak lehetnek tiszta vérű spanyol lovak vagy úgynevezett "cruzado"-k, azaz keresztezések (napjainkban spanyol lovat kereszteznek arab- vagy angol telivérrel, vagy quarter horse-al). A "cruzado"-k általában heréltek, úgynevezett "jaca"-k és karcsúbb termetükön kívül vágott farkukról ismerhetők fel.
A Vaquero segédeszköze a legelőn a "garroccha", egy hosszú falándzsa, amellyel a bikákat terelik, bikafuttatásokkal tesztelik erejüket.
A Vaquero lovaglás a bikatenyészeteken kívül is nagyon kedvelt lovaglási forma. Ma már versenyeket is rendeznek a stílus kedvelőinek. A versenyeken nem csak a teljesítményt, hanem a ruházatot és a ló felszerelését is bírálják. A lovas "sombreroban" és "traje corto"-ban (hagyományos népviselet) ül a vaquero-nyeregben (western-nyereg őse) és vaquero kantárral (feszítőzablával), egy kézzel irányítja a lovat. A versenyszám vágta és lépés jármódokból áll, ügető jármódot csak a kiképzés során alkalmaznak.

 A spanyol lovasiskola fogalma, mint neve is elárulja, szintén az ibériai félsziget szülöttje. A világon napjainkban már csupán néhány olyan intézmény létezik, ahol szervezetten őrzik az ősi harcászatból kialakult klasszikus idomítási formát, a mai díjlovaglás atyját, a barokk lovaglást és a magasiskolát.
A legidősebb közülük (1562-ben alapult) a Bécsi Spanyol Lovasiskola, de nem kevésbé híres a saumuri Franciaországban, a lissaboni Portugáliában és a jerezi Spanyolországban.
Ezekben az iskolákban még láthatóak az idomítás évszázadokkal ezelőtti, a harcászatban alkalmazott módszerei, melyekről elsőként Xenophon, később Pluvinel, Guéreniér és sok más kiválóság írt. Itt láthatóak teljes tökéletességükben az idomítás legmagasabb szintjét képező iskolaugrások: a levade, a pesade, a terre á terre, a courbette, a croupade, a ballotade egészen a kapriole-ig, és az ország nevét hűen őrző spanyol lépés.
A jerezi "Real Escuela Andaluza del Arte Ecuestre" 1973-ban lett hivatalosan az Andalúziai Királyi Spanyol Lovasiskola, ahol 20 tanár oktat 4 évfolyamon 5-5 - a legkiválóbb tehetségekből válogatott - spanyol lovast. Az ő rendelkezésükre 160-nál több válogatott spanyol mén ál a gyönyörű barokk istállóban, mely az egykori Abrantes herceg palotájának kertjében épült.
Az iskola lovasai világszerte nagy köztiszteletnek örvendenek, és amikor nem a királyi lovakat idomítják, akkor a szép számban felsorakozó tenyésztők fiatal lovait képzik.
A jerezi mesterek a modern versenysportban is aktívan részt vesznek, a 2004-es athéni olimpián a spanyol csapat - melynek két tagja (Rafael Soto és Ignacio Ramblas) a királyi lovasiskola lovasa - díjlovaglásban ezüstérmet szerzett, egyéniben pedig Rafael Soto, Invasor nevű P.R.E. ménjével 8. helyezést ért el.

Spanyolországban az Iskola lovasain kívül, még számos olyan lovasember tevékenykedik, akinek családja generációról generációra örökíti ezt a kiváló lovastudományt. A fiatalok körében is rendkívül népszerű a hagyományőrző lovassport, amely szerves része a híres spanyol feriáknak. Aki járt már valamely város ezen neves eseményén, az szemtanúja lehetett a pazar felvonulásoknak, ahol a lányok "flamenca"-nak öltözve táncolnak az utcákon szóló flamenco gitárzenére, tüzes andalúz méneken parádézó lovasok mellett, ünnepélyesen csilingelő népies fogatok kíséretében.

 A lókedvelők népes seregének, de főleg a tenyésztőknek kihagyhatatlan események a tenyészszemlék. A tiszta vérű spanyol lovat (P.R.E.) kb. 120 ezer felállított kancával tenyésztik, nem csak Andalúziában, hanem országszerte, így régiónként és tartományonként számos szemlét rendeznek. A küllemi bírálat mellett a méneket és a kancákat minden korosztályban mozgásban is tesztelik. A mének fontos bírálati szempontja még a lovagolhatóság.

A nagy nemzetközi tenyészszemléken a külföldi P.R.E. tenyésztők is részt vehetnek. A legnagyobb ilyen szemlét és kiállítást minden év novemberében rendezik meg Sevillában, a kongresszusok palotájában. A SICAB a tiszta vérű spanyol lótenyésztők világtalálkozója, az egy hetes eseményre a világ minden tájáról érkeznek P.R.E. tenyésztők lovaikkal, hogy megmérettessenek. A szemlék mellett az érdeklődők világszinvonalú lovasbemutatókat, díjlovagló és fogatversenyeket láthatnak, a tenyésztők kiállítótermében érdeklődhetnek, vagy kedvükre vásárolhatnak a lóval kapcsolatos termékek gazdag kínálatából.





A spanyol ló jellemzői

Epona

A tiszta vérű spanyol ló (P.R.E.) marmagassága átlagosan 1,54-1,65 m közötti. Kvadratikus testalkatú, magasan illesztett, széles és jól izmolt, ívelt nyakkal. Háta rövid, egyenes és jól izmolt. Fara hosszú, kerek és izmos, mély és jól ágyazott farokillesztéssel. Feje egyenes, esetleg subkonvex vonalú, a homloktól az orrig könnyen ívelt, nagy, élénk, őszinte, kifejező szemekkel. Különös ismertetőjele a dús, hullámos vagy egyenes sörény- és farokszőrzet. Színe leggyakrabban szürke, de elfogadott - sőt az utóbbi években igen divatos - színek még a pej, fekete és (2001-óta) a sárga, lehetőleg kevés jeggyel.
Alkatának köszönhetően fordulékony, és könnyedén megoldja a nagy összeszedettséget igénylő feladatokat. Rendkívül tanulékony, alkalmazkodóképes, könnyen kezelhető és mégis temperamentumos ló. Kiegyensúlyozott vérmérséklete miatt magatartása ménallűröktől mentes, így ritkán találni herélt Andalúzt.
A felsorolt tulajdonságai mellett mérhetetlen munkakészségének, bátorságának, odaadásának és szívósságának köszönhetően sokrétűen alkalmazható. Ideális társ igényes hobbilovasok számára, megállja a helyét a díjlovas sportban és a fogathajtásban is.
A spanyolok páratlanul gazdag lovaskultúrával rendelkeznek, lovukat megcsodálhatjuk Vaquero stílusban lovagolva, a Rejoneón (bikaviadal lóhátról), a bikatenyésztőknél bikákat terelve, vagy a magasiskola feladatait végrehajtva.
Kétségkívül a tiszta vérű spanyol ló hazájában nemzeti kincsnek számít.



A spanyol ló tenyésztése napjainkban

Epona

A tenyésztés a hadügyminisztériumon belül a Cria Caballar kezében van. Az állami tenyészet központja a jerezi Yeguada Militar. Ezen kívül még 8 állami méndepót hoztak létre az ország különböző részein, melyekben összesen 100 mén teljesít szolgálatot.
Az állami ménesen kívül még kb. 500 jegyzett magántenyésztő van az országban. Külföldön főleg Dél-Amerikában és az USA déli részén vannak nagyobb tenyészetek, de Európa szerte is egyre növekszik a számuk.
1972 óta a magántenyésztők gazdasági és szakmai érdekeik védelmére egy nemzeti szövetségben, az ANCCE-ben tömörülnek. A spanyol és a Spanyolországon kívüli tenyésztőket egy világszövetség, a FICCE fogja össze. Az ANCCE és a Cria Caballar együtt határozza meg a fajtastandardot és a tenyésztési szabályzatot.

A P.R.E.-nek nincsen egységes sütése, minden tenyésztő saját sütéssel rendelkezik (méneket baloldalon combra, kancákat jobb combra sütnek). Emellett egy nyakizomzatba illesztett mikrochip is segíti az azonosítást.
A lovak tenyésztésre való alkalmasságot 3 éves korukban, bizottság előtt tett vizsgával szereznek. Az utóbbi években a tenyésztők következetes szelekcióval törekednek arra, hogy a spanyol ló hagyományos értékeit megtartva, a mai értelemben vett sportló kritériumainak is megfeleljen. Eredményes munkájuk bizonyítékai a morfológiai versenyeken egyre nagyobb számban megjelenő, nagy kvalitásokkal rendelkező fiatal lovak, illetve a versenysportban elért eredményeik. Az 2004-es athéni olimpián a spanyol csapat díjlovaglásban ezüstérmet szerzett, egyéniben pedig Rafael Soto Invasor nevű P.R.E. ménjével 8. helyezést ért el.



Spanyol lovak Magyarországon

Epona

Cégünk 2000-ben elsőként hozott az országba tiszta vérű spanyol méneket. Azóta számos kanca és mén vásárlásában és hazaszállításában nyújtottunk segítséget.
Közreműködésünkkel 2005-ben megalakulhatott az első magyar P.R.E. tenyészet is, amelynek alapját négy kiváló, régi típusú küllemmel ötvözött, térölelő mozgású, sportos kanca képezi. Az első tiszta vérű spanyol csikók 2006 tavaszán születtek.

2008-ban jelentősen bővítettük lóállományunkat. 9 magasan képzett mén mellett 12 tenyészkancát is vásároltunk Alvaro Domeqc istállójából. A Domeqc család világszerte ismert és elismert,-nemcsak Sherry-jéről- több generáció óta a lovas bikaviadal-a rejoneo- élvonalában lovagolnak, az ország egyik legjobb harci-bika tenyésztője, Alvaro Domeqc hozta létre a Jerezi Spanyol Lovasiskolát és a lótenyészetéből származó egyedek nemcsak a bikaviadal arénájában és a spanyol lovasiskolában bizonyítanak, hanem a versenysportban is. Egyedülálló teljesítmény, hogy a Domeqc tenyésztésű lovak közül több is részt vett az olimpián, a spanyol díjlovagló válogatott tagjaként(köztük leghíresebb Invasor-egyéni 6 helyezésével és csapat bronz érem megszerzésével).

Kancáink és ménjeink ezen sikeres genetika hordozói, kiegészítve többi ménünk fontos vérvonalaival a tenyésztés a legmagasabb színvonalon folytatható.Az Epona jelenleg 15 kancával, 20 magasan képzett ménnel és 14 kiképzésre váró méncsikóval büszkélkedhet.


Ezen sikerorientált világban barokk lovaglási stílus és a barokk típusú lovak újra divatba jöttek, bár magas elvárásokkal.Lovaink az ősi kultúrát ötvözik komoly sport teljesítménnyel.

A megkezdődő tenyésztéssel és az ezen kívül az országba érkezett egyedekkel az évek során egyre szaporodik a spanyol lovak száma hazánkban.

A spanyol vérrel kialakított új lófajták is egyre ismertebbek hazánkban. Így nemcsak a P.R.E., hanem a hispano-arab és az azteca (spanyol és quarterhorse keresztezése) is gazdagítja a Magyarországon jelen lévő fajták táborát.